A BKV és a Főtaxi is vizsgálja a sofőrjeik verekedését
Mindketten ütöttek, de a taxis kezdte.
Mindketten ütöttek, de a taxis kezdte.
A BKV azt közölte, hogy már 2017-ben elkezdték a toborzó kampányukat a létszámhiány miatt, ennek köszönhetően pedig több száz új sofőr csatlakozott hozzájuk.
Egyébként is egyre több nő jelentkezik járművezetőnek a BKV-hoz.
Korábban a BKV jelentette be, hogy szerződést bont a kormány által kedden stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősített céggel, amely 180 busz helyett csupán tízet szállított le.
Ha esetleg túl könnyűnek tűnik a kérdés, akkor a két járműtípus közötti mennyiségbeli különbséget is meg lehet tippelni.
Mutatjuk, hogy a BKV milyen matuzsálem korú kiszolgáló járművet használ a fővárosban.
A Rákóczi tér és a Harminckettesek tere közt van gond a sínekkel.
Mostanáig 21 szerelvény érkezett vissza Oroszországból Budapestre, közülük 19 szállít utasokat.
Rendkívüli intézkedéseket kér az Egységes Közlekedési Szakszervezet a két közlekedési társaságtól.
Idegen tárgy okozta a problémát, de egy átvizsgálás után a szerelvény készen áll majd a közlekedésre.
Már csak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mint közlekedési hatóság engedélyére vár a BKV, hogy újból üzembe helyezhesse a 3-as metró felújított, de az ismert ajtóhibák miatt forgalomból kivont szerelvényeit.
Pótlóbuszok járnak az 1-es villamos helyett a Puskás Ferenc Stadion és a Népliget között július 1-jétől 12-ig – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
A sorozatos metróleállásokra reagált Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Bolla Tibor BKV-vezér elmondta az oroszoknak, hogy rázzák gatyába a metrójukat, mert legvégső esetben még szerződésbontás lesz a dologból.
Szokatlan ma már, de a hatvanas években ilyen nyitott Ikarusok is járták a várost. Most a fővárosi közlekedési vállalatnak újra van egy.
Több mint egy évtizede nem sikerül kijavítani a hibás födémszigeteléseket a Baross téri aluljáróban, a kivitelező Strabag a megrendelő szerint válaszra sem méltatja őket.
Decemberben azt állította a Budapesti Közlekedési Vállalat, hogy a gyártó már kijavította a hibát. Most arról küldtek közleményt, hogy valamennyi Solaris-Skoda trolit kivonják a forgalomból.
Szép csendben vette ki 2012-ben a BKV a jegyekből és bérletekből az utasbiztosítást, azóta sokkal nehezebb behajtani egy esetleges baleseti kártérítést – hívta fel a figyelmet az Egységes Közlekedési Szakszervezet. A BKV ezzel évente 50 millió forintot spórol.
Érvényesíti a szerződésben foglalt szankciókat a megállók takarítatlansága miatt a BKV Zrt. – írja a Magyar Idők. Ez a B+N Zrt.-nek közel 4,6 millió forintos csapás lehet.